Kritikus helyzetben lévő család megsegítése

Nyilvános
együttérzés

Akinek gyűjtünk

Marianna, Lajos és a Gyerekek

Aki a gyűjtést szervezi

Vajayné Milák Marianna

Leírás

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Abban a reményben írok, hogy Ön/Önök talán segítenek bajba jutott családunknak. Nem tudom jól megfogalmazni, milyen az, amikor egy család teljes létbizonytalanságba kerül és nem is kívánom senkinek, hogy megértse. Csak abban bízhatok, hogy akadnak még olyanok, akik segítő kezet nyújtanak. 
Sajnos, az általam ismert segélyszervezetek érdemben nem tudnak egyéni, a miénkhez hasonló gondokkal küzdő emberek problémáival foglalkozni és a helyi szervezetek sem. Kis hazánk keleti részén, ahol mi is élünk, még mindig nagyon sokan élnek mély szegénységben, aminek a kezelésére megközelítőleg sincs forrása az arra hivatottaknak.
Nem jó érzés kérni... A saját és a  sógornőm gyermekeiért teszem, akik nem tehetnek semmiről. (Nekünk és a sógornőmnek is 4-4 gyermeke van) 
Nem felelőtlenségből jöttek a világra, de sajnos más-más okból olyan helyzetbe kerültek, amit gyermekként nagyon nehéz megérteni és elviselni.
Bennünket a 2008-as válság sodort el (elveszítettem a munkámat, elveszítettük a házunkat, autónkat és minden értékünket, amit több mint 20 év munkájával kerestünk meg). Egyik napról a másikra otthontalanok és nincstelenek lettünk. Senkinek nem kívánom ezt az érzést és helyzetet, főképp úgy, hogy korábban szép otthonunk és életünk volt. Ekkor a nagyobbik fiúnk 5, a kisebbik 1 éves volt, a párom pedig 5 hónapos terhes a kislányunkkal. Ők adtak erőt ahhoz, hogy ne a pszichiátrián kössek ki!                                                                                     
Megpróbáltam mindent, de 48 éves fejjel, közgazdász végzettséggel, sehol sem kapkodtak már utánam. Végül biztosításközvetítőként tudtam elhelyezkedni. Tiszta jutalékos munka, ami egzisztenciálisan tele van bizonytalansággal, ha az embernek nincsenek tartalékai. 4 év alatt 8 alkalommal költöztünk (ismerősök, albérletek)                                                                                                               
A sógornőm 2012-ben jutott odáig a gyerekekkel, hogy így nem mehet tovább. Apuka a család minden bevételét elitta és eldrogozta, a gyerekeket is bántotta. Nem volt más választásuk -, a szó legszorosabb értelmében elmenekültek egy éjszaka otthonról. Máshová nem mehettek, így hozzánk jöttek.
Szeretettel fogadtuk Őket, annak ellenére, hogy nekünk sem volt könnyű a helyzetünk.  Persze hamar kiderült, hogy ez így nem fog működni, hiszen bérelt házban ennyi kisgyermeket eltartani alapvetően egy jövedelemből lehetetlen. Másfelől 2 nap sem telt és a ház tulajdonosa – jogosan – közölte, hogy ennyien nem maradhatunk és mihamarabb költözzünk el. Két hetet kaptunk....
Félretett pénzünk, tartalékaink nem voltak, örültünk, hogy egyik napról a másikra el voltunk. Hirtelen 7 gyerekünk lett, ráadásul a sógornőm terhes is volt. Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Utcára tenni Őket -, biztosan nem, új albérletet keresni Pesten vagy környékén...lehetetlen! A gyerekek semmiről nem tehettek és ott és akkor csak Ők számítottak!
Mai napig azt hiszem, nem volt más választásom és arra az elhatározásra jutottam, hogy keresünk az országban bárhol egy olyan helyet, ahol nagyon olcsón lehet részletre házhoz jutni és van megfelelő infrastruktúra a gyerekek érdekében (óvoda, iskola, orvos,…). Mindegy volt hol, hisz érdemi rokonaink nincsenek. Így találtam rá egy kisebb településre Hajdú-Bihar megyében, ahol 1,3 millióért havi 70 ezres törlesztővel tudtunk venni egy kis (2 szoba, 60 m2-es) vályogházat. Ezt is sok-sok segítséggel. Amikor eljött a költözés napja és megérkeztünk... boldogok voltunk! Nem volt se villany, se víz, se semmi csak gaz mindenütt -, de innen már nem rakhatott ki bennünket senki! Borzalmas -, mégis szép időszak volt. Sokat éheztünk, de aztán lett villany, víz, műveltük a kertet, vettünk kiscsirkéket..... 
Augusztusban megszületett a sógornőm babája.... októberben pedig 2 hónaposan el is hunyt bölcsőhalálban. Látszólag semmi baja nem volt. Megéltem ezt is: egy 2 hónapos kisbabát reggel kimeredve, holtan kézbe venni....Hajnal fél 4-kor még szopott, semmi baj nem volt. Életem végéig elkísér. 
Tulajdonképpen az egész elmúlt 10 évünk egy rettenet volt, de azt hiszem, ott és akkor volt a mélypont. A legnagyobb nyomorban kellett eltemessük a kisfiút. Szaladgáltunk mindenféle szervezethez segélyért a temetéshez és összesen 2 ezer ft-ot kaptunk. Ilyenkor tudja meg az ember csak igazán, hová jutott és mire számíthat a bajban.... Addig irkáltam mindenfelé, míg végül találtam egy kedves idősebb hölgyet a rákoscsabai plébánián, aki el is jött hozzánk, utána pedig felkarolt bennünket és segítettek. 
Később sikerült munkát is találnom. Eleinte csak újságot hordtam, azután ugyanennél a cégnél előfizetések szervezésével is foglalkoztam. 2015-ben született még egy kisfiúnk. Nem terveztük, Ő volt a ráadás. Talán a halott kisfiú helyett jött. Eldobni nem tudtuk volna és nem is akartuk. Nálunk mind a 4 gyermek császármetszéssel jött a világra, ezért a páromat el is köttettük.                                                                                                                      
Időközben a CSOK révén sikerült egy jobb házba költözzünk, sőt később a sógornőméknek is sikerült ugyanígy saját fedelet venni. Persze ugyanúgy együtt vagyunk, gyakorlatban egy kasszán, de legalább nem nyomorgunk ennyien egy pici házban.                                                                                 
2016 őszén, amikor egy ideje már úgy éreztük, hogy elviselhetőbb lett az életünk -, megszűnt a munkám. Utána megpróbálkoztam ismét a biztosításközvetítéssel majd egy pici bolttal is, de pár hónapja megint semmi. Reménytelenné vált újra minden. 
Nincs munkánk, azaz jövedelmünk. Jelenleg ami biztos: a családi pótlék (64 ezer ft), valamint sikerült elnyernünk 1 évre havi 25 ezer Ft támogatást élelmiszerre a Gyermekétkeztetési Alapítványtól. Ebből kellene most megéljünk, amíg nem tudunk dolgozni.  A sógornőmék részt vesznek ugyan a közmunka programban, így nekik egy picivel most könnyebb, de nekik is sok a gondjuk, segíteni rajtunk nem tudnak.                                                                                          
A feleségemnek a 4. császármetszés után annyira elvékonyodott a hasfala, hogy fizikai munkát nem végezhet. Kezeltetni és műteni kellene, hogy dolgozni tudjon. Nekem személy szerint volt már infarktusom, gyomorfekélyem, cukorbeteg vagyok, magas a vérnyomásom és vacak az egész érrendszerem. Fizikai munka szóba sem jöhet, más pedig nincs. Már 58 éves vagyok....

Elnézést kérek, hogy ilyen hosszadalmas ez az egész. Nem tudom rövidebbre fogni és talán az is kiderül a soraimból, hogy nem a hozzáállásunkkal van baj. Hozzátartozóink, akikre számítani lehetne, nincsenek. A bajban az ismerősök és barátok is már régen „eltűntek”. 
El vagyok keseredve, meg is fáradtam. Fogalmam sincs, hogyan és mikor tudom megint helyére tenni a dolgokat (persze munkával), de azon leszek.
Nem tudom, hogyan vészeljük át ezt a kritikus időszakot...
                                                              
Személyesen is szeretettel várjuk!  (Címünk: 4069 Egyek, Ősz utca 4.) Ha van lehetősége, jöjjön el hozzánk és győződjön meg személyesen a helyzetünkről. Nincs se szégyellni, se titkolni valónk.

Bármilyen segítségnek nagyon örülnénk, akármilyen picinek is:
- tüzelőnek vagy tüzelőre valónak
- élelmiszernek
- az elmaradt rezsiszámláinkban segítségnek
- és szinte bárminek. (1 kg kenyérre való is sokat számít most)             
(Néhányan voltak már nálunk-, kaptunk sok ruhát, hűtőgépet és egy mosógépet, meg némi élelmiszert is...)

Ha tudnak bennünket ajánlani olyan valakinek, aki esetleg segíthet, azért is hálásak lennénk. Ha munkalehetőségről tudnak mifelénk, ami nem fizikai és egy közgazdász-kereskedő agyával elvégezhető, annak örülnék a legjobban. Ha válaszképpen csak egy biztató szót küldenek, azért is hálásak vagyunk!                                                                                              

Köszönettel
Vajay család:, Lajos és Marianna, Ricsi (15), Lali (11), Eszti (10), Andris (4); valamint Edina gyermekei: Laci (15), Erik (14), Bea (10) és Márkó (9) 
Tel: 20/510-4030
E-mail cím: lajos.vajay@gmail.com
Bankszámlaszám: Vajayné Milák Marianna
                               70100121-15368786  (3A Takarékszövetkezet)  

Ennyi gyűlt össze:
Ennyi gyűlt össze:
65 000 Ft
Ennyi a cél:
Ennyi a cél:
500 000 Ft
13%
A gyűjtés lezárásra került!
 
11 ember már hozzájárult

Leírás

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Abban a reményben írok, hogy Ön/Önök talán segítenek bajba jutott családunknak. Nem tudom jól megfogalmazni, milyen az, amikor egy család teljes létbizonytalanságba kerül és nem is kívánom senkinek, hogy megértse. Csak abban bízhatok, hogy akadnak még olyanok, akik segítő kezet nyújtanak. 
Sajnos, az általam ismert segélyszervezetek érdemben nem tudnak egyéni, a miénkhez hasonló gondokkal küzdő emberek problémáival foglalkozni és a helyi szervezetek sem. Kis hazánk keleti részén, ahol mi is élünk, még mindig nagyon sokan élnek mély szegénységben, aminek a kezelésére megközelítőleg sincs forrása az arra hivatottaknak.
Nem jó érzés kérni... A saját és a  sógornőm gyermekeiért teszem, akik nem tehetnek semmiről. (Nekünk és a sógornőmnek is 4-4 gyermeke van) 
Nem felelőtlenségből jöttek a világra, de sajnos más-más okból olyan helyzetbe kerültek, amit gyermekként nagyon nehéz megérteni és elviselni.
Bennünket a 2008-as válság sodort el (elveszítettem a munkámat, elveszítettük a házunkat, autónkat és minden értékünket, amit több mint 20 év munkájával kerestünk meg). Egyik napról a másikra otthontalanok és nincstelenek lettünk. Senkinek nem kívánom ezt az érzést és helyzetet, főképp úgy, hogy korábban szép otthonunk és életünk volt. Ekkor a nagyobbik fiúnk 5, a kisebbik 1 éves volt, a párom pedig 5 hónapos terhes a kislányunkkal. Ők adtak erőt ahhoz, hogy ne a pszichiátrián kössek ki!                                                                                     
Megpróbáltam mindent, de 48 éves fejjel, közgazdász végzettséggel, sehol sem kapkodtak már utánam. Végül biztosításközvetítőként tudtam elhelyezkedni. Tiszta jutalékos munka, ami egzisztenciálisan tele van bizonytalansággal, ha az embernek nincsenek tartalékai. 4 év alatt 8 alkalommal költöztünk (ismerősök, albérletek)                                                                                                               
A sógornőm 2012-ben jutott odáig a gyerekekkel, hogy így nem mehet tovább. Apuka a család minden bevételét elitta és eldrogozta, a gyerekeket is bántotta. Nem volt más választásuk -, a szó legszorosabb értelmében elmenekültek egy éjszaka otthonról. Máshová nem mehettek, így hozzánk jöttek.
Szeretettel fogadtuk Őket, annak ellenére, hogy nekünk sem volt könnyű a helyzetünk.  Persze hamar kiderült, hogy ez így nem fog működni, hiszen bérelt házban ennyi kisgyermeket eltartani alapvetően egy jövedelemből lehetetlen. Másfelől 2 nap sem telt és a ház tulajdonosa – jogosan – közölte, hogy ennyien nem maradhatunk és mihamarabb költözzünk el. Két hetet kaptunk....
Félretett pénzünk, tartalékaink nem voltak, örültünk, hogy egyik napról a másikra el voltunk. Hirtelen 7 gyerekünk lett, ráadásul a sógornőm terhes is volt. Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Utcára tenni Őket -, biztosan nem, új albérletet keresni Pesten vagy környékén...lehetetlen! A gyerekek semmiről nem tehettek és ott és akkor csak Ők számítottak!
Mai napig azt hiszem, nem volt más választásom és arra az elhatározásra jutottam, hogy keresünk az országban bárhol egy olyan helyet, ahol nagyon olcsón lehet részletre házhoz jutni és van megfelelő infrastruktúra a gyerekek érdekében (óvoda, iskola, orvos,…). Mindegy volt hol, hisz érdemi rokonaink nincsenek. Így találtam rá egy kisebb településre Hajdú-Bihar megyében, ahol 1,3 millióért havi 70 ezres törlesztővel tudtunk venni egy kis (2 szoba, 60 m2-es) vályogházat. Ezt is sok-sok segítséggel. Amikor eljött a költözés napja és megérkeztünk... boldogok voltunk! Nem volt se villany, se víz, se semmi csak gaz mindenütt -, de innen már nem rakhatott ki bennünket senki! Borzalmas -, mégis szép időszak volt. Sokat éheztünk, de aztán lett villany, víz, műveltük a kertet, vettünk kiscsirkéket..... 
Augusztusban megszületett a sógornőm babája.... októberben pedig 2 hónaposan el is hunyt bölcsőhalálban. Látszólag semmi baja nem volt. Megéltem ezt is: egy 2 hónapos kisbabát reggel kimeredve, holtan kézbe venni....Hajnal fél 4-kor még szopott, semmi baj nem volt. Életem végéig elkísér. 
Tulajdonképpen az egész elmúlt 10 évünk egy rettenet volt, de azt hiszem, ott és akkor volt a mélypont. A legnagyobb nyomorban kellett eltemessük a kisfiút. Szaladgáltunk mindenféle szervezethez segélyért a temetéshez és összesen 2 ezer ft-ot kaptunk. Ilyenkor tudja meg az ember csak igazán, hová jutott és mire számíthat a bajban.... Addig irkáltam mindenfelé, míg végül találtam egy kedves idősebb hölgyet a rákoscsabai plébánián, aki el is jött hozzánk, utána pedig felkarolt bennünket és segítettek. 
Később sikerült munkát is találnom. Eleinte csak újságot hordtam, azután ugyanennél a cégnél előfizetések szervezésével is foglalkoztam. 2015-ben született még egy kisfiúnk. Nem terveztük, Ő volt a ráadás. Talán a halott kisfiú helyett jött. Eldobni nem tudtuk volna és nem is akartuk. Nálunk mind a 4 gyermek császármetszéssel jött a világra, ezért a páromat el is köttettük.                                                                                                                      
Időközben a CSOK révén sikerült egy jobb házba költözzünk, sőt később a sógornőméknek is sikerült ugyanígy saját fedelet venni. Persze ugyanúgy együtt vagyunk, gyakorlatban egy kasszán, de legalább nem nyomorgunk ennyien egy pici házban.                                                                                 
2016 őszén, amikor egy ideje már úgy éreztük, hogy elviselhetőbb lett az életünk -, megszűnt a munkám. Utána megpróbálkoztam ismét a biztosításközvetítéssel majd egy pici bolttal is, de pár hónapja megint semmi. Reménytelenné vált újra minden. 
Nincs munkánk, azaz jövedelmünk. Jelenleg ami biztos: a családi pótlék (64 ezer ft), valamint sikerült elnyernünk 1 évre havi 25 ezer Ft támogatást élelmiszerre a Gyermekétkeztetési Alapítványtól. Ebből kellene most megéljünk, amíg nem tudunk dolgozni.  A sógornőmék részt vesznek ugyan a közmunka programban, így nekik egy picivel most könnyebb, de nekik is sok a gondjuk, segíteni rajtunk nem tudnak.                                                                                          
A feleségemnek a 4. császármetszés után annyira elvékonyodott a hasfala, hogy fizikai munkát nem végezhet. Kezeltetni és műteni kellene, hogy dolgozni tudjon. Nekem személy szerint volt már infarktusom, gyomorfekélyem, cukorbeteg vagyok, magas a vérnyomásom és vacak az egész érrendszerem. Fizikai munka szóba sem jöhet, más pedig nincs. Már 58 éves vagyok....

Elnézést kérek, hogy ilyen hosszadalmas ez az egész. Nem tudom rövidebbre fogni és talán az is kiderül a soraimból, hogy nem a hozzáállásunkkal van baj. Hozzátartozóink, akikre számítani lehetne, nincsenek. A bajban az ismerősök és barátok is már régen „eltűntek”. 
El vagyok keseredve, meg is fáradtam. Fogalmam sincs, hogyan és mikor tudom megint helyére tenni a dolgokat (persze munkával), de azon leszek.
Nem tudom, hogyan vészeljük át ezt a kritikus időszakot...
                                                              
Személyesen is szeretettel várjuk!  (Címünk: 4069 Egyek, Ősz utca 4.) Ha van lehetősége, jöjjön el hozzánk és győződjön meg személyesen a helyzetünkről. Nincs se szégyellni, se titkolni valónk.

Bármilyen segítségnek nagyon örülnénk, akármilyen picinek is:
- tüzelőnek vagy tüzelőre valónak
- élelmiszernek
- az elmaradt rezsiszámláinkban segítségnek
- és szinte bárminek. (1 kg kenyérre való is sokat számít most)             
(Néhányan voltak már nálunk-, kaptunk sok ruhát, hűtőgépet és egy mosógépet, meg némi élelmiszert is...)

Ha tudnak bennünket ajánlani olyan valakinek, aki esetleg segíthet, azért is hálásak lennénk. Ha munkalehetőségről tudnak mifelénk, ami nem fizikai és egy közgazdász-kereskedő agyával elvégezhető, annak örülnék a legjobban. Ha válaszképpen csak egy biztató szót küldenek, azért is hálásak vagyunk!                                                                                              

Köszönettel
Vajay család:, Lajos és Marianna, Ricsi (15), Lali (11), Eszti (10), Andris (4); valamint Edina gyermekei: Laci (15), Erik (14), Bea (10) és Márkó (9) 
Tel: 20/510-4030
E-mail cím: lajos.vajay@gmail.com
Bankszámlaszám: Vajayné Milák Marianna
                               70100121-15368786  (3A Takarékszövetkezet)  

Akik már hozzájárultak11

Vorzsák Orsolya2000 Ft

Hozzászólások


Hozzászólás
Ennyit gyűjtött már a Goood közösség
89 470 719 Ft
Skoopy Kft © 2015 Minden jog fenntartva