Mary Carry Bamako Team 2018
Nyilvános
egyesület, klub, jótékonyságAkinek gyűjtünkMary Carry Bamako Team 2018 Aki a gyűjtést szerveziMarianna Orbán LeírásKedves Támogató Barátunk!-for English please scroll down- A 2018-as Budapest Bamako rally-n indulunk egyetlen női csapatként, erős hátrányból; ugye nekünk nincs a sufniban kapásból jó vonatókötél, benzineskanna, terepet is elbíró gumi, amúgy használt, ide való navigáció és még sorolhatnám, a lista most még kb. végtelen. Azon túl, hogy elindulunk és feltett szándékunk teljesíteni a távot a képen is látható Mercedes-szel, adományokat is gyűjtünk barátokból, cégektől, valamint a mi autónk is elvisz majd két nagyobb bőröndnyi, itthon felesleges, ott nélkülözhetetlenül értékes cuccot. Az eseményhez rengeteg előkészület tartozik, ami felett intézzük ezeket a csomagokat és hogy ez sikeres legyen, természetesen pénzre is szükségünk van. Teljes bemutatkozásunk itt található: www.marycarry.hu/bamako-2018 Tehát mind tárgyi, mind pedig pénzbeli adományokat is várunk a bemutatkozóban leírtak alapján, illetve ezen az oldalon keresztül a legkisebb 500 forintnak is nagyon örülni fogunk! Amennyiben több lenne az összegyűjtött összeg mint amire szükségünk van, a felesleget a Village Ventures (https://villageventures-diema.com/) alapítványnak juttatjuk el, a Magyar Afrikai egyesületen keresztül. Köszönjük, hogy hisz bennünk és ígérjük Önre is gondolunk majd a célkapuban. Támogatóink nevét, -amennyiben engedélyezik- weboldalunkon (domain regisztrálás alatt) feltüntetjük. www.bamako.marycarry.com Zsófi és Marcsa Dear Friends, Supporter Friends,We are participating in Budapest – Bamako rally of 2018 with a women team and we are going to be the only women team in the field this time. We have of course a disadvantages; we don’t have can for gas, tow-rope, navigation system just throw back to the garden, and the list is roughly neverending at this moment. We have of course decided to achieve Banjul with our oldtimer Mercedes Benz which you can see on the picture and for this we are collecting donations from friends and everywhere else. I mean not only money but money can help to buy accessories and survive driving through Africa for about 2 weeks.All the material donations are welcome but fot that you need to contact with the B2 office where you can get information details about entry too. A full truck goes to Africa every time with the donated packs and the process is well organized.If we are going to collect more money than we needed, we gonna offer the overflow to Village Ventures foundation in Diema / Mali co-operation with the Hungarian Africa Company.Thanks for trusting us and we beleive and promiss your donation will be in a best place with us and we gonna think abut all of you in the finish line!Every supporting person and company can be show on our blog and on my webpage with name and with banner/logo if it is allowed or requested. www.bamako.marycarry.com Hugs,Sophie, Mary | Ennyi gyűlt össze: Ennyi gyűlt össze: 40 500 FtEnnyi a cél: Ennyi a cél: 1 000 000 Ft4% A gyűjtés lezárásra került! 7 ember már hozzájárult |
Leírás
Kedves Támogató Barátunk!-for English please scroll down-
A 2018-as Budapest Bamako rally-n indulunk egyetlen női csapatként, erős hátrányból; ugye nekünk nincs a sufniban kapásból jó vonatókötél, benzineskanna, terepet is elbíró gumi, amúgy használt, ide való navigáció és még sorolhatnám, a lista most még kb. végtelen. Azon túl, hogy elindulunk és feltett szándékunk teljesíteni a távot a képen is látható Mercedes-szel, adományokat is gyűjtünk barátokból, cégektől, valamint a mi autónk is elvisz majd két nagyobb bőröndnyi, itthon felesleges, ott nélkülözhetetlenül értékes cuccot. Az eseményhez rengeteg előkészület tartozik, ami felett intézzük ezeket a csomagokat és hogy ez sikeres legyen, természetesen pénzre is szükségünk van.
Teljes bemutatkozásunk itt található:
www.marycarry.hu/bamako-2018
Tehát mind tárgyi, mind pedig pénzbeli adományokat is várunk a bemutatkozóban leírtak alapján, illetve ezen az oldalon keresztül a legkisebb 500 forintnak is nagyon örülni fogunk!
Amennyiben több lenne az összegyűjtött összeg mint amire szükségünk van, a felesleget a Village Ventures (https://villageventures-diema.com/) alapítványnak juttatjuk el, a Magyar Afrikai egyesületen keresztül.
Köszönjük, hogy hisz bennünk és ígérjük Önre is gondolunk majd a célkapuban.
Támogatóink nevét, -amennyiben engedélyezik- weboldalunkon (domain regisztrálás alatt) feltüntetjük.
www.bamako.marycarry.com
Zsófi és Marcsa
Dear Friends, Supporter Friends,We are participating in Budapest – Bamako rally of 2018 with a women team and we are going to be the only women team in the field this time. We have of course a disadvantages; we don’t have can for gas, tow-rope, navigation system just throw back to the garden, and the list is roughly neverending at this moment. We have of course decided to achieve Banjul with our oldtimer Mercedes Benz which you can see on the picture and for this we are collecting donations from friends and everywhere else. I mean not only money but money can help to buy accessories and survive driving through Africa for about 2 weeks.All the material donations are welcome but fot that you need to contact with the B2 office where you can get information details about entry too. A full truck goes to Africa every time with the donated packs and the process is well organized.If we are going to collect more money than we needed, we gonna offer the overflow to Village Ventures foundation in Diema / Mali co-operation with the Hungarian Africa Company.Thanks for trusting us and we beleive and promiss your donation will be in a best place with us and we gonna think abut all of you in the finish line!Every supporting person and company can be show on our blog and on my webpage with name and with banner/logo if it is allowed or requested. www.bamako.marycarry.com Hugs,Sophie, Mary
Akik már hozzájárultak7
Wilson David8000 Ft |
Nagy Mária10000 Ft |
Buzás Andrea10000 Ft |
Moravecz Viktor2000 Ft |
Gocz Eva6000 Ft |
Hozzászólások
Ennyit gyűjtött már a Goood közösség
98 408 935 Ft
Skoopy Kft © 2015 Minden jog fenntartva